Otthonülés & otthonszülés
2007.09.18. 08:40 ivcsek
Jómagam egy rég nem látott ismerőssel futottam össze, elbeszélgettünk hogylétünkről, majd a rendezvény végén két egyetemista megkérdezte elmondanánk é mi végre jöttünk ki, szoktunk e máskor is, és mi a véleményünk. Kamerába mondtuk, egy órán át, kiváncsi vagyok mire vágják meg 10, vagy 3 percre, valszeg sok érdekeset mondtunk nekik a korkülönbség miatt is. (Első tüntetésem a gdanszki Solidarnost féle volt 81-ben, még gyerekfejjel keveredtem bele, merthogy arra turistáskodtunk és ott elkeveredtem a tömegben.) Gondolom, ha a mű elkészül megkapjuk a másodpublikálás jogát, oszt kitesszük ide is, bármi is süljön ki belőle. (***Időközben megjött! Lásd alább.)
De nem erről, nem is az otthon ülésről, hanem az otthon szülésről akartam ide szólni valamit:
Meghalt (holtan jött világra?), az otthonszülés során egy csecsemő. Neki estek Geréb Áginak, aki közleményben tudatta, nem érti mi történt, és azt, hogy korházban sem biztos...
Este már a kórházi lobbi mondta a magáét, kereskedelmi tévé szavaztatott sms, hogy mi a tuti: otthon, vagy kórházban. Ne ekkor jutott eszembe, jó lenne tudni, hogy évente hány szülés záriul hasonló tragédiával, és milyen okból, de ugye ez vagy nem publikus, vagy nem teszik ki az ablakba, meg a média sem kérdi meg, hogy összevethető adatokat kapjunk.
Valami főmufti, azonnal bejelentette, hogy ők "már egy hónapja" készítik elő a törvényt, mely szerint úgy lenne, hogy bizottság vizsgálódik, és akire engedélyt ad (kis rizikófaktor) az otthon is, mint régen, családi körben, aki viszont nem, annak megtiltják, az csak korházban vagy sehol, ha mégis, gondolom kiskorú veszélyeztetésért lecsukják, vagy bírságolják.
Namármost, abortusztörvény igen, magzatgyilok szabad út, de aki megtartja az már az ő törvényeik szerint pocakoskodjon? Még jó, hogy nem mondják meg a szülést követően, hogy ki megy a Tajgetoszra....
Van tehát egy szakmai lobbi, akinek terhes az otthon szülés. (Igen a szülés levezetésnek is van piaca.) És vannak a várandósok, akik valóban törvényre, az otthon születés engedélyezésére, feltételeinek cirkusz mentes jobbítására, háttér-kórházakra vágynak, de nem arra, hogy megszabják, ki teheti ezt meg, ki nem. Az én lányomnál is otthonról, be kellett menni a korházba, de azt a megalázó cirkuszt senkinek nem kívánom, nem hogy egy szülő anyának. Sokkból a kevesebb is elég!
5 komment
Címkék: média ivcsek politika fidesz gyurcsány kórház szeged jobb tudtad? ügy egészségügy másképp árpád sávos az egészség ügy
Segítség, meg-heckeltek! (?)
2007.09.01. 18:55 stirlicz stirliczovics stirliczov
Szólj hozzá!
Szcientológia és dózerek
2007.08.13. 18:25 stirlicz stirliczovics stirliczov
Kezdjük viszont sajnálni azon szépkoruakat, akik szerencsétlenségükre útjába lettek egy új (újszegedi) beruházásnak, áruházépítésnek, műemléki értékű gyártelep-dúlásnak, melyhez hozzátartozna egy unokáink sem fogják látni (új) szegedi híd és... Botka polgármester ígéreteivel itt most nem traktálnánk a nagyérdeműt. A lényeg, hogy az áruházhoz négy sávos út kell, különben fabatkát sem ér a nagy bolt, és egyébként is takarodjanak onnan (jó helyre költöztek jó időben, élvezhették, de most már rossz helyen laknak rossz időben)! Szép summát ajánlottak fel nekik, meg is írta a helyi újság, hogy nem fogadták el. Most ismét ugyanaz az újság megint megírta ugyanezt, azzal, hogy a megszólalók szinte presszionálják az ott lakókat, hogy húzzanak a vérbe, különben nagyon, de nagyon rosszul járnak (anyagilag)! Én ezt a szigorú témakövetést (illetve ennek gyakoriságát) túlzónak találom...
Szegény nyuggerek, mondhatnánk. És ha én megérem a nyuggerséget, ki véd meg a mindent és mindenkit átgázolni képes tőke érdekével szemben? A Délmagyarország? Kétlem!
(A két cikk megjelenési ideje: 08.06 valamint 08.12: valakinek nagyon sürgős dolga akadt?)
5 komment
Címkék: média politika szeged ügy stirlicz stirliczovics stirliczov privatizáció botka sorvezető egészségcentrum ekképpen
Új megyei napilap Szegeden!
2007.07.25. 10:19 csl
Ahogy azt már egy ideje emlegetem, új megyei napilappal bővült Szeged és Csongrád Megye sajtókínálata. Nézzük, hogy is néz ki az új lap.
Hogy ne csak szép és jó dolgokat írjak róla, egy-két dolgot érdemes megemlíteni. Látszik az újságon a frissesége, nemrég indult, még ki kell forrnia a dolgoknak, ki kell alakulnia az egységes stílusának. Ezen kívül az is zavar némiképp, hogy egy regnáló szegedi kdnp-s önkormányzati képviselő dolgozik az újságnál. Zavar ez még akkor is, ha vásárhelyi szerkeszőként dolgozik, tehát nem fog szegedi híreket írni. Bár ha belegondolok, hogy a Sláger Rádió vezetője nem is olyan régen "biztos befutónak látszó" helyet kapott az MSZP EP-listáján (És Kulcsár VIP-listáján, bár az nem tartozik ide, de hát lista-lista.) nem is tudom, hogy mi ebben a zavaró. Nem tudom, külföldön mi a szokás és hogyan, de gondolom ha az illető nem él vissza a helyzetével, akkor korrekt módon tud dolgozni.

Egyszóval, jó hogy van egy új újság, mert mindenképpen színesíti a palettát, új színt tud a szegedi és a megyei információs hálózatba csempészni és hát a verseny mindig jót tesz a másik félnek is, majd a Délmagyar is felköti a gatyáját.
8 komment · 1 trackback
Címkék: napilap csl csongrád megye csongrád megyei napilap őújság
Nincs elég meleg?
2007.07.24. 05:16 ivcsek

A kézbesítőknek már megengedték. A hőségre tekintettel hamarabb kezdhetik a napot, s ha délutánra nem végeznek munkájukkal, délután 3 óra után ráérnek befejezni azt. A lehetőséggel a postások többsége elégedett, a kánikulára szabott munkarendet nem tették kötelezővé számukra, ez csak ajánlott lehetőség.
A mezőgazdaságban mifelénk sem ismeretlen a "szieszta" fogalma, csupán más névvel illetjük. A déli verőben normális ember nem dolgozik önszántából.
A jelenlegi rendelkezések szerint azonban más munkahelyeken a munkáltatóra van bízva engedélyezi e a sziesztát, illetve vannak az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség által ellenőrizhető szabályok, de ilyen razziáról én még életemben nem hallottam.
A dolgok jelenlegi állása szerint - a hőséggel összefüggésben - a szieszta magyarországi bevezetésének legfőbb akadálya, hogy a munkaügyi tárca szerint nincs elég meleg! Nos én inkább afelé hajlok, hogy Jolánkai Márton mezőgazdásznak a Vahava (Változás-Hatás-Válasz) projekt vezetőjének lesz ezzel kapcsolatban igaza, mikor azt mondja"a szieszta bevezetéséhez központi szinten koncepciót kellene váltani, jogi-gazdasági-társadalmi konszenzus kellene!". Nyilván egyszerűbb nem foglalkozni a kérdéssel, mint cselekedni, de hogy ne lenne elég hőség?Ennél illene jobb kifogást találni, abban a fránya minisztériumban!
Pedig a sziesztára, lenne igény!
Vita csak azon lehetne, hogy mikor, vagy milyen esetben legyen és talán, hogy mettől meddig!
A szieszta bevezetésének lehetőségét a Magyar Tudományos Akadémia klímaváltozást vizsgáló kutatócsoportja 2003-ban vetette fel.
A szieszta elsősorban a szabadtéren dolgozóknak lenne fontos, de "ha kora délután mindenki egységesen szünetet tartana az országban, akár a légkondicionálók működését is mérsékelni lehetne". A kutató szerint a délutáni szieszta bevezetése előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz, mert valahogy "alkalmazkodnunk kell a klímaváltozáshoz, az egyre nagyobb és hosszabb ideig tartó meleghez".
Egy hónapja még a Miniszterelnöki Hivatalból üzenték, hogy a férfiak hagyják otthon a zakót, a hölgyek meg a harisnyát hanyagolják.
A médiában megszólaltatott kormánypártiak és ellenzékiek szerint egyaránt rövidesen elkerülhetetlen lesz felvetni a kérdést.
Tartok tőle, a dolog ennyiben marad, mert a törvénykezési szünet miatt most nem foglalkozunk a kérdéssel, később pedig már nem fogunk rá visszatérni.
Meglehet az ősz ismét forróra sikeredik, de akkor már nem sziesztát fognak követelni az elégedetlenkedők!"
# update: Az Országos Választási Bizottság hétfői ülésén hitelesítette, egyhangúlag, 6 igen szavazattal fogadta el a szieszta bevezetéséről szóló kezdeményezést.
Szólj hozzá!
Címkék: ivcsek szavazás dél alföld
Az egészség ügy! VI.
2007.07.18. 11:35 csl
Úgy tűnik ez a nyár az egészségügyről szól és a melegről. Szóval elkezdték gyűjteni az aláírásokat, adta hírűl a Csongrád Megyei Napilap (Ez az az új újság, amit már pár hete szeretnék bemutatni, de még adós vagyok vele.) A KDNP, illetve Kalmár Ferenc (a képen) már korábban bejelentette (A rendkívűli közgyűlésnek becézgetett találkozón.) a Fidelitas szegedi szervezete és Tóth József pedig tegnap adta hírűl, hogy több más egészségügyi civil szervezethez hasonlóan ők is csatlakoznak a gyűjtéshez. (Hogy a több más civil szervezet kit takar és miért nem nevesítik őket azt nem tudni, úgy hírlik - de csak hírlik - hogy egyedül az EDDSZ.) Kemény dió lehet 35-40 fokban aláírást gyűjteni. Véleményem szerint nem csak az nem teljesen normális - vagy csak nagyon elszánt - aki ilyen időben kiáll standolni (és nem strandolni) és az sem teljesen, aki megáll és aláírja, ahelyett, hogy sietne gyorsan haza a hüvős szoba és a hideg sör minnél szorosabb közelségéhez. No, de attól még gyűjteni kell és hát aláírni is, már aki úgy gondolja. Mindenesetre a feladat nem egyszerű. Másfél hét eltelt az aláírásgyűjtés kezdete óta, így ha jól számolok és megfelelő információim vannak a határidőről, maradt úgy kb. három hetük. Ha 21 nappal és 13000 aláírással számolok, az úgy saccperkábé 619,047619 aláírás naponta. (Tényleg csak saccra.) Ha az érvénytelen aláírásokat is figyelembe vesszük az sem ártana, ha kb. 2000 aláírást még rápakolnának. Sok sikert hozzá! Mindenesetre úgy látszik jó pár ember igen elszántan áll hozzá a kérdéshez és nekiveselkedik a feladatnak, mert hiszik, hogy ez akadályozza meg a sumákprivatizációt. Meglepne, ha sikerülne összeszedni az aláírásokat, de persze sosem lehet tudni - mint ahogy azt sem, hogy a szegedi lakosság hogy áll a kérdéshez, mert eddig még nem kérdezték meg őket. Az megint más kérdés, hogy szeptemberben MINDENKÉPPEN napirendre kerül a kérdés. (Részben ezért is merészeltem a nem teljesen normális jelzőt az előbb használni.) Szóval MINDENKÉPPEN napirendre kerül a kérdés. Hogy akkor miért kell gyűjteni? Pshaw... én nem tudom.
És néhány kérdés a végére:
1. Vajon azért gyűjtik-e az aláírásokat - azon tény ismeretében, hogy szeptemberben napirendre kerül a kérdés - hogy a szegedi lakosság véleményét kikérjék?
2. Vajon Botkáék azért intézték úgy az ügyet, hogy gyűjteni kelljen - hiszen, ha hétfőn elmentek volna, akkor nem lenne kérdés - mert ismerik a szegedi lakosság véleményét?
3. És az nekik kedvez?
4. Aki nem írja alá az vajon támogatja az integrációt, vagy csak érdektelen?
5. Sikerül-e?
Szólj hozzá!
Címkék: politika fidesz kdnp szeged fidelitas szeged ügy egészségügy csl kalmár ferenc az egészség ügy tóth józsef aláírás gyűjtés
Az egészség ügy! V.
2007.07.17. 12:04 csl

Nem ide tartozik, de ha már minden rendkívüli: rendkívüli sarki fények
és szép!
És a végére még egy pár kérdés:
1. Ha nincs igaza a Fidesznek - ahogyan azt Botka állítja - miért nem lehet elmenni a rendkívüli közgyűlésre? Egy újabb alkalmat kapnának, hogy elmondhassák, a Fidesz milyen hülye, ehelyett a Fidesz kapott egy alkalmat, hogy hangoztathassa - Botka szerinti - képtelen vádjait. Van ennek így értelme?
2. Ha eszük ágában sincs elmenni, miért nem lehet ezt előre bejelenteni?
3. Miért nem lehet megtisztelni azzal a polgárokat, hogy legalább megjelennek egy rendkívüli közgyűlésen? (Világos, nem kell megszavazni semmit, menjenek el és szavazzák le, de miért nem mennek el? Így ugyanis elveszítették azon jogukat, hogy a Fideszt szídják, amikor az kivonul a Parlamentből. Ez van.)
4. Miért kell aláírást gyűjteni, amikor szeptemberben úgyis sor kerül még az egészségügy közgyűlésen történő tárgyalására?
5. Lesz-e még valami augusztusig?
6. Tetszik-e a kép?
1 komment
Címkék: mszp fidesz szdsz szeged ügy egészségügy csl privatizáció kivonulás botka az egészség ügy
Az egészség ügy! IV.
2007.07.13. 16:48 csl
"... a helyi népi kezdeményezés amúgy is idejétmúlt, mivel az önkormányzat a szenátus elutasító határozata miatt őszre halasztotta a döntést, így ősszel mindenképpen napirendre kerül az egészségügyi integráció kérdése ..."
Mondtam én a múltkor, de az események némiképp meghaladták ezt az álláspontot.
Tovább "műtik" a szegedi egészségügyet.
Történt közben ugyanis, hogy a Fidesz szegedi frakciója rendkívűli közgyűlés összehívását kezdeményezte mondván:
"... A Fidesz szegedi önkormányzati frakciója a mai napon rendkívüli közgyűlési ülés összehívását kezdeményezte az egészségügyi integráció ügyében, melyben javasolja a Közgyűlés által 2007. március 29-én elfogadott egészségügyi ellátási szerződés megkötésére vonatkozó nyilvános pályázat eredménytelenné minősítését. ..." (Részlet, Fidesz szegedi sajtóközlemény.)
Ez történt ma kora délután, kicsit később ez lett rá a válasz:
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007. július 16-án (hétfőn) 8:00 órai kezdettel rendkívüli ülést tart. Az ülés helye: Szeged, Huszár u. 1. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda tárgyalóterme (a Díszterem felújítása miatt). (www.szegedvaros.hu)
Szóval hétfőn folytatódik az egészség ÜGY! Majd jelentkezem. És hát persze ezzel végérvényesen értelmetlenné válik a népi kezdeményezés, hiszen hétfőn napirendre kerül a kérdés. Bár ettől még nem zárható ki, hogy egyesek neki fognak rugaszkodni a gyűjtésnek, miért is ne alapon...
És néhány kérdés a végére:
1. Mi lesz a haszna és az eredménye a közgyűlésnek? Lesz-e?
2. Ott lesz-e az MSZP és ha ott, akkor miért?
3. Elérheti-e az ellenzék egyáltalán, hogy gondolja át tervét a városvezetés?
4. Ha X számú képviselő elég a rendkívűli közgyűlés összehívásához, miért nem tette ezt meg három hónapja a Fidesz? És miért kellett népi kezdeményezés?
5. Mi fog változni augusztusra, amikor megint csak tárgyalni fogják a kérdést?
Szólj hozzá!
Címkék: mszp fidesz kórház szeged ügy egészségügy csl az egészség ügy sumák privatizáció integráció
Nagyüzem Strassbourgban
2007.07.13. 09:58 bh0213

Megkérdezte Almúnia biztos urat:
.jpg)
Közösségi agrárreform:
A Dél-Alföld és Magyarország mezőgazdasági termelőinek gondjaira hívta föl a brüsszeli Bizottság agrárügyekért felelős tagjának figyelmét Becsey Zsolt. Egy probléma, hogy az állami segély mértékének túlságosan alacsony szintet határoz meg a mezőgazdasági kisvállalkozók részére. (Nagyságrendekkel kisebb, mint más vállalkozások esetében.) Továbbá, piaci kockázati esetekre közösségi garanciaalapokat kellene létesíteni, az ÁFA-befizetést a tényleges pénzforgalomhoz igazítsák, a méztermékek minőségére szigorúbb szabályokat vezessenek be és a borreform elfogadhatatlan, mert Magyarországon minőségi szöllőterületek kivágására ösztönöz.
Eurozóna:
Reményét fejezte ki, hogy lesz az Európai Unió nyugati felében a továbbiakban is annyi éleslátás, hogy elrettentés helyett végre megkezdjük az euróövezet kiterjesztését a volt szovjet érdekzónára is, ugyanakkor felmerül a kérdés, miért van az, hogy a monetáris integrációban résztvevők egymás között is megtiltják a munkaerő szabad áramlását, úgy tűnik láthatóan félnek a szlovén munkaerőpiactól.
Adóügyek:
Becsey Zsolt, a magyar néppárti delegáció adózásért felelős tagja megelégedéssel vette tudomásul, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén úgy döntött: nem fogadja el azt a jelentést, amely az alkohol és alkoholtartalmú italok (elsősorban a sör) minimum adószintjének emelését célozta a Bizottság részéről. Így - parlamenti vélemény híján - a Tanács nem dönthet a kérdésről.
És még címszavakban:
Elfogadták Becsey Zsolt statisztikai jelentését.
Elfogadták Barsiné Pataky Etelka jelentését a közlekedés politikáról.
EP: Csak az euroországokhoz viszonyítsák a konvergenciakritériumokat.
Koháziós politika az EU legszegényebb országaiban.
Jelentés az Európai Központi Bankról.
Európai távlatokat nyújtana az EP Ukrajnának.
Szólj hozzá! · 1 trackback
Címkék: becsey zsolt bh0213 adó dél alföld mezőgazdaság integráció európai parlament
Az egészség ügy! III.
2007.07.11. 17:36 csl
Zajlanak a fejlemények integráció-kiszervezés-privatizáció témakörben. Nem mintha ez azt jelentené történt bármiféle előrelépés. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a kérdés rendezése őszre halasztódott, (Persze sohasem lehet tudni.) mivel az egyetem szenátusa ezúttal nem rugaszkodott neki a szavazásnak, hanem augusztusra újra összehívta magát.
Vajon az egyetemi szenátust addig fogják rendre összehívni, míg egyszer csak meg nem szavazza? Főleg, hogy közben továbbra is fenntartják az önkormányzatnak tett ajánlatukat a városi intézmények átvételére. Nem tudom miért is érzek némi ellentmondást? Közben Pál Attila professzor úr az egyetemi klinikai központ új vezetője integráció párti, de eközben bízik abban, hogy az egészségügyi kormányzat változtat a finanszírozási rendszeren és így besegít az új integrált központ pénzügyi helyzetébe. Érdekes, ezek szerint mégsem az integráció ténye fogja az anyagi gondokat orvosolni, hanem a finanszírozás javítása. Akkor voltaképpen ezen ok miatt nincs szükség az integrációra. Közben az ellenzéki párt és új elnöke Gyimesi László kiadott egy sajtóközleményt, melyben kijelentik, hogy támogatják az Egészségügyi Kerekasztal céljait ugyanakkor a háttérben meghúzodó sumák-privatizációt csak ügydöntő népszavazással lehetne megakadályozni. Valóban a helyi népi kezdeményezés amúgy is idejétmúlt. (Eleve nem volt egy nagy ötlet.) Idejétmúlt, mivel az önkormányzat a szenátus elutasító határozata miatt őszre halasztotta a döntést, így ősszel mindenképpen napirendre kerül az egészségügyi integráció kérdése. (Ugyanis csak ennyit lehetett volna elérni a népi kezdeményezéssel.) Az is megfontolandó az ellenzék részéről, hogy a nagy országos privatizációs népszavazás (még ha csúszik is) mindenképpen üti a helyit, tehát ha azt nyerik, a szegedi egészségügy sem megy magánkézbe. Szóval jelenleg ennyi, folytatás következik, azt hiszem első lépésként az Egészségügyi Kerekasztal jön. Várjuk.
Egy-két kérdés azért újra felmerült bennem:
1. Ha az egyetemi szenátus döntött - márpedig döntött és elutasította az integrációt - miért kellett újra összehívni, hogy változatlan feltételek mellett újra szavazzon?
2. Mi fog változni augusztusra?
3. Ha a szenátus elutasította az integrációt a rektor úr miért tartja fent továbbra is az ajánlatát a kórházak átvételére?
4. A városvezetés szerint Brüsszelből csak úgy kapnak pénzt a Biopolisz-projektre ha megvalósul az integráció. Vajon mióta szól bele ebbe Brüsszel? (Még a végén úgy jár Botka, mint Demszky a 4-es metrós esetével.)
5. Vajon mikor fog megjelenni egy kampány Szegedi Tükör az egészségügyi integráció mellett agitálva? (Mellesleg érdekes, hogy az ún. önkormányzati újság rendre és főleg csak kampány idején jelenik meg.)
Ja: Még adós vagyok az új megyei napilappal. Egyenlőre tanulmányozom...
Szólj hozzá!
Címkék: kórház egyetem szeged ügy egészségügy csl gyimesi lászló az egészség ügy sumák privatizáció
