Mivel gyorsan üggyé vált (Szegeden a HelyiKotkodácsban egy bejegyzései alapján baloldalinak aposztrofálható, rendszeres beírogató indított ez ügyben topikot, Áder (is) áruló lett címmel) gondolom nem árt egy helyre összegyűjteni mindazt, ami alapján megy a műsor.
Összeesküvések mindig is lesznek, ahogy összeesküvés elméletek is. A kuruc.info már két éve összegereblyézte azt a szénakazalnyi száraz szalmát, amivel boszorkányt lehetett volna égetni. A Magyar Nemzetben most közöltek, annak maroknyi (akarom mondani gyújtósnyi) részét képezik. Az új elem Áder (bemártása) szerepeltetése. Így, ha bevallja, (bevállalja) ha nem: mostantól érintetté vált. A legelegánsabb amit tehetett, hogy az MTI-vel titkársága azt közölte, a megjelentekre Áder nem kíván reagálni. (Túl sokat látott ő ahhoz, hogy egy ilyen ügybe belegabalyodjon!)
Így állhatott elő a vádló (Áder J.: Vádolom Gyurcsány Ferencet) vádlásának esete, ami nem azonos a hóhér akasztásának esetével, hacsaknem ítélet nélkül!
Node lássuk: ki mivel hozakodik elő a témában!
Orbán ellen szövetkezik Schmidt Mária?
FigyelőNet
Orbán-ellenes OTP-Terror Háza tengely? - támadás Schmidt Mária ellen a Magyar Nemzetben
Hírszerző
Most Ádert támadta meg a Magyar Nemzet
Index
(anno) Betámadták Pokornit a Magyar Nemzetben
Index (anno)
Pártot alapít Schmidt Mária?
hvg.hu
Új jobboldali párt alapítására készül Schmidt Mária?
Népszabadság Online
Mit rejtegetnek még a Terror Házában?
Schmidt Mária élete és munkássága
Kuruc.info
***mivel várhatóan minden orgánum csámcsog még egy sort, a lehetséges linkek közül rövidesen közöljük a némi újdonsággal bírókat (feldolgozásuk folyamatban!)
"Egei Antal pedig most éppen a meglehetősen hétköznapi Horváth Zsolt nevet viseli."
toros.blogter.hu
"Mindenestre meglepő, hogy eddig sem Schmidt Mária, sem Áder János nem szólalt meg az egyelőre rejtélyes ügyben."
hvg.hu : Ki, mit terjeszt
"A napilap úgy tudja, egy belvárosi zártkörű rendezvényen hetekkel ezelőtt összegyűltek értelmiségiek, vállalkozók, s akkor az terjedt el, ez lehet az új párt holdudvara. A rendezvényen állítólag jelen volt Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz volt vezetője, Stumpf István volt kancellária- és Martonyi János volt külügyminiszter, valamint maga Schmidt Mária is."
Híradó
"A Magyar Nemzet cikke az új párt lehetséges elnökeként Áder Jánost említette. A Népszabadság forrásai már az OTP-vezér Csányi Sándorról tudnak."
Stop.hu
"A Népszavának nyilatkozó Kiszelly Zoltán politológus azt valószínűsítette, hogy a Magyar Nemzet, a Hír Tv és a Lánchíd Rádió mögött álló pénzemberek le akarják járatni azt a jobboldalon formálódó, náluk feltehetően gazdagabb tőkés csoportot, amelyik veszélyt jelenthet számukra a hazai sajtó- és médiapiacon."
Híradó
"A 2006-os parlamenti választás után Schmidt Mária "szupertitkos" találkozókat szervezett vezető fideszes politikusok - Kövér László, Áder János, Pokorni Zoltán, Navracsics Tibor, Martonyi János, Balog Zoltán és mások - részvételével. (A Fidesz elnöke nem volt jelen.)"
Népszabadság Online
"Itt ugye rögtön beugrik a brezsnyevi Pravda, ahol is szokásban volt PB-tagok álláspontját markánsan tükröző vezércikkeket közzétenni, mondjuk Anatolij Petrov, az Ismeretlen Sajtómunkás neve alatt. Petrov olyan volt, mint Columbo felesége, a büdös életben nem látta senki, de fantomkolumnistaként maga volt az SZKP bikkfanyelvének szinkronhangja."
Hírszerző
"Népszavának több névtelenséget kérő fideszes is azt állította: szervezkednek a jobboldalon, ez biztos. Egyikük elárulta, hogy vele már hónapok óta egyeztetnek az esetleges új pártról, illetve arról, hogyan lehet felépíteni a Fideszt, ha sikerül Orbán Viktort elmozdítani. A napilap úgy tudja, egy belvárosi zártkörű rendezvényen hetekkel ezelőtt összegyűltek értelmiségiek, vállalkozók, s akkor az terjedt el, ez lehet az új párt holdudvara. A rendezvényen állítólag jelen volt Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz volt vezetője, Stumpf István volt kancellária- és Martonyi István volt külügyminiszter, valamint maga Schmidt Mária is"
Napi Online
Új "jobbos" pártot hozna létre Schmidt Mária és cionista köre?
Kuruc.info
Térj meg, Viktor!
w.blog.hu
"A cikk szerzője szerint a nagytőke és a milliárdosok megvásárolták az MSZP-t, SZDSZ-t, aztán az MDF-et és most a FIDESZ-t is megveszik kilóra. (Én nem adnék érte sokat...) Szóval lassanként már a Jobbik lesz az egyetlen hiteles párt, esetleg még a Thürmer-emlémás Munkáspárt."
IV.Napoleon.blogter.hu
Good Bye Orbán!?
REpublic.blog.hu
Különvélemény
2007.01.16. 10:42 stirlicz stirliczovics stirliczov
Szólj hozzá!
Címkék: politika orbán jobb ügy stirlicz stirliczovics stirliczov sorok schmidt áder
A bejegyzés trackback címe:
https://szegedszeggel.blog.hu/api/trackback/id/28723
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
