Hogyan kerül a csomag a fenyőfa alá, a csizma az asztalra, a Népszabadság százszámra a kukába?
Ma háromból csak egy kérdést tudunk tapasztalati úton (mint gyakorló szülők) megválaszolni.
Szeged furcsa egy hely... Itt az is előfordulhat, hogy a kukázós haver vakarja a kobakját: hát ez hogy nem a MÉH-ben (nem a MEH-ben) landolt, nem lesz é baja abból, ha végül ő kopog a mázsa kezelőjének ajtaján, ugyan mérje már színesbe, kilóra, mit ér a hír, ha Népszabadságba van csomagolva, hajtás fölött Gyurcsánnyal az "Önkritikus félév-értékelő"-vel.
Mint másutt, itt is szokott ez az országos napilap ingyenes példányokkal postaládát telitömve kampányolni, előfizetési kampányba kezdeni. Emlékem szerint ilyenkor rajta szokott lenni a pecsét, a jelzés, hogy nem árus példány... Hozzánk nem dobtak be belőle. (Ezzel a főcímmel, évvégére időzített előfizetési kampányba kezdeni? Hát nem tudom!) Gyanakodhatnék remitendára: nem tetszett az embereknek a tegnapi újság, nem vették ez van. De annak is van (valamennyire szigorú) elszámolása az árus a terjesztő között... Az emberi gyarlóság, mint ok kézenfekvő még: valakit megbíztak valamivel, az nem végezte el, megszabadúlt a nyomtatott betükbe foglalt mindennapok terhétől, felmarkolta a megbízási díjat rohant vásárolni karácsonyfa alá valót, csizmát az asztalra és hupp, kukába vele, ne is lássa a miniszterelnök képét - ezzel a címmel, meg pláne ne!
Kérdezem az újságárust: nem hiányolták a vásárlók tegnap a Népszabadágot? Nemleges választ kapok. Most mondja anyám, hogy járt egyet a korzón és ott osztogatják a lapot. Azt elfeledtem megkérdezni, hogy a mait, vagy még a tegnapit adják ingyért, csak vigyék. Nem is fontos itt áll a szék mellett egy százas csomag, szépen precízen kötegelve.
Lefényképezem,  ha végre szerzek egy gépet, és mostantól licitre bocsájtom: 100 darab, csomagolva, 1 forintért...