Avagy Botkát nem nagyon érdeklik a választópolgárok!
Érdekes dolog a demokrácia! Most nem is elsősorban arra gondolok, hogy mit ígért a kormánypárt és mi lett belőle. (Pedig e témában is ígértek szép dolgokat!) Én azt tartom érdekesnek, hogy az emberek szavazata néha négy évig érvényes, néha kettőig sem. A Botkára leadott szavazatok (Szám szerint 35 882; 57,85%.) még négy évig érvényben maradnak. Legalábbis elvben! Annak idején (Konkrétan 2004. december 5-én.) volt egy nagy port kavart népszavazás. Tény, hogy némiképpen nagyobb port kavart az állampolgárság-os kérdés, de volt bizony egy másik is. (Sorrendben az első.) Az alábbi:
És erre a kérdésre a szegediek nagy többsége (Szám szerint 32 591; 63,69%.) Igennel felelt!
Ebben a két számban az a jó, hogy összehasonlítható. (Ez utóbbi nagyobb százalékos aránya a kevesebb megjelent szavazó miatt adódik.) És mit jelent ez? Nos, nagyjábból semmit, illetve azt, hogy Botkát vagy NEM ÉRDEKLI A SZEGEDIEK VÉLEMÉNYE, vagy úgy gondolja, két év után már nem számít! Mert mit tesz ő?
Hogy is van ez? Szeged lakosságának közel kétharmada úgy gondolja nem szabad eladni a kórházakat! Annak tudatában szavaztak Botkára, hogy tiszteletben tartja a véleményüket! Nos nem tartja! Na és akkor mi van? Tehetnénk fel a kérdést. (Botka gondolom fel is teszi!) Valószínűleg semmi, hiszen hazánkban következmények nélkül lehet semmibe venni a választók akaratát! És a jelek szerint meg is teszik.
Ja1, és ha ennyi meg ennyi pénzt hoznak, akkor minek drágul minden? Vagy kiárúsítanak mindent és akkor az az ára a jólétnek, vagy megszorítanak, de megtartják a közvagyont.
A kettő együtt kicsit durva.
Ja2, mindehhez hozzáveszem az orvosok adatszolgáltatási kötelezettségét, a vizitdíjat, a tb-felülvizsgálatot, akkor ezen négy információból egyenes út vezet a fizetős, magánbiztosítós, magánkórházas rendszerhez!
Szép dolgok alakulnak itt...

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?"
És erre a kérdésre a szegediek nagy többsége (Szám szerint 32 591; 63,69%.) Igennel felelt!
Ebben a két számban az a jó, hogy összehasonlítható. (Ez utóbbi nagyobb százalékos aránya a kevesebb megjelent szavazó miatt adódik.) És mit jelent ez? Nos, nagyjábból semmit, illetve azt, hogy Botkát vagy NEM ÉRDEKLI A SZEGEDIEK VÉLEMÉNYE, vagy úgy gondolja, két év után már nem számít! Mert mit tesz ő?
"Négy ingatlan értékesítéséről döntött legutóbbi ülésén a szegedi közgyűlés. A város nyilvános árverésen adna túl a jelenleg üresen álló Pulz utcai volt fertőző kórházon. A licit 85 millió forintról indul. A hetvenes évek elején épült Kátay utcai nővérszállót 135 millió forintos kikiáltási áron kívánja versenytárgyaláson eladni a város. Lapunk információja szerint a város eladja a Vasas Szent Péter utcai rendelőintézet és az egyes kórház épületét is. Az előbbit tavaly még egymilliárd forintból akarták felújítani, legalábbis születtek tervek a rekonstrukcióra. Azóta a helyzet teljesen megváltozott." - Forrás: Délmagyarország